-Ne fél! Itt vagyok
Azzal a mosollyal amivel régen hányszor megnyugtattál, áradt belőle a biztonság!
Ugy döntöttem hazamegyek! te annyira erősködtél hogy maradjak, vagy hogy hazakisérj,annyira győzködtem hogy nemkell, de végül abba egyeztünk meg hogy félig. Olyan kihalt volt minden, csak a néha halk dörgés zavarta meg a csendet!. aztán valahogy elkezdtünk beszélgetni, értelmetlen és buta dolgokról..Hát elértünk a végére, Megálltunk és hirtelen csönd lett. majd megszakította a csendet
-Gyönyörű vagy
És megint aza megnyugtató mosoly... kicsit pirulva de megköszöntem, nem akartam ebbe a beszélgetésbe jobban bele menni ezért elköszöntem és 1 gyenge lépéssel elindultam,Hirtelen megfogta a kezem és vissza rántott, nem szolt semmit, csak nézett komoly arccal, majd elengedte a kezem.
-Akkora butaság volt nem téged válsztottam.- közbe zavartan másfelé néz és határozottan a hajába túr
Ettől a mondattol gyengéden elmosolyodtam
-Hát már késő, - ugyanazzal a gyengéd mosollyal.
Majd szép lassan a két kezét az arcomra tette, és közelebb huzott, közbe simogatta az arcom a hüvelykujjával.
-Pedig annyira boldoggá tudtalak volna tenni, és megadni mindent- a megnyugtató mosolya átváltozott arra a mosolyra amit régen mindig huncutkodás elött csinált.
-Boldog vagyok! azthisszem..- és akarva akaratlanul lefelénéztem
-Szeretem a barátom! és egész biztos vagyok benne hogy soha senki nem tudna ugy szeretni ahogy ő - határozott arccal és bátran
Lassan elengedte az arcom, rám nézett azzal a szép kék szemével,
-Remélem is Kölyök! - És megborzolta a hajam
-Sipirc haza! nehogy megfázz itt nekem!
Hirtelen annyira megváltozott, mintha megint aza régi srác lett volna akit kiskoromba ismertem,megfordult, intett egyet elindult vissza a kocsmába.
