Hmm?

Mindig én vagyok a lelkiszemetesláda. Ezzel nincs is baj.de magamba panaszkodom hogy miért kell mindig a más bajával foglalkoznom? Hisz ottvan a sajátom.elég az nekem nem?De rájöttem hogy ellent mondok magamnak..Hisz ahogy olyan helyzet áll elő hogy engem kérdeznek.és nekem kellene elmesélni mégis mibaj és mi a véleményem erről egyszerűen lefagyok .. és az agyam elkezd járni mégis hogyan tudnám elterelni a szót. Tehát félek elmondani másnak a bajom? ez mi? Nem birok bíznisenkibe? v lelkemmélyén szeretek pszihologust játszani csak nem nagyon veszem észre?.. vagy csak kevés az önbizalmam ? ..vagy essetleg annyira nagy a büszkeségem hogy utálom másoknak gyengének mutatnimagam? .. Talán ez a legvalószínűbb :)