-Akkor amikor még együtt voltunk,Azt mondtad szinte belehalsz a boldogságba,Én meg azt, hogy az igazi nekem te vagy,Mégis veled mindig magányos voltam,De ez szerelem volt és az emlékek még fájnak,Rabja lehetsz sokféle szomorúságnak,Beletörődésnek, hogy vége lesz, mindennek vége,Aztán rájöttünk mi is, hogy értelmetlen már az egész ,Te annyit mondtál, hogy barátok még lehetünk,De tudom hogy vége van és a szívem ennek örül,De nem kellett volna, hogy ennyire eltaszíts,Mintha soha semmi sem lett volna köztünk,Mintha soha nem kellett volna a szerelmed,Úgy kezelsz most mint egy idegent és ez annyira fáj,Nem, nem kell hogy szinte bujdokolj előlem,Csak szólj pár barátodnak szedjék össze a cuccaid, változtasd meg a számaid,Azt hiszem nekem nem kell már többé,Most már csak egy valaki vagy, akit valaha ismertem.
-Csak arra tudok gondolni, hogy velem te mennyire szemét voltál,De mindig elérted, hogy azt higyjem én vagyok a hibás,Nem akarok így élni,Kitalálni minden gondolatod, mert el nem mondod,Azt mondtad hagyjuk az egészet,És már a világért sem szeretném, hogy olyannal legyél aki csak egy "valaki" neked
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése