Az hogy megint írok nem feltétlen jelent jót, emlékszem régen is akkor írtam mikor valami zavart de féltem bárkinek elmondani... és ezt a zavart a fejemben te okoztad!
Azt mondtad fontos vagyok, és szeretsz de a tetteid mást mutatnak. Vagy te változtál meg vagy én magam sem tudom, azt hiszem kezdek beléd szeretni és kezd minden apróság zavarni amit eddig elengedtem mert nem tekintettem rád többnek puszta játékszernél. Ami szórakoztat és nem hagy magányosnak lenni. Azt hiszem bele estem abba a csapdába amit felépítettem.
Azt mondtad várod a szilvesztert, hogy végre találkozhassunk.. de félek nem fogom addig kibírni, a tetteid a szavaid kezdenek teljesen magányossá tenni, bosszantó és egyben fájdalmas amit csinálsz.
Próbálom magam nyugtatni hogy csak tapasztalatlan vagy, és nem tudod kezelni az embereket.. De ezt muszáj nekem elviselni?
Kicsit féltékeny vagyok rád, olyan könnyen elengedsz mindenkit, és meg tanultál egyedül lenni és élvezni is azt, én kezdek megint megriadni az egyedülléttől. Na nem mintha nem lenne valaki velem, de azt már nem érzem annyira teljesnek mint egykor mikor minden másodpercben ő járt a fejemben.
Mond miért érzem mindig a hiányod?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése